Hamvas az út, ha alkony éri el
Mióta elém így idézte versed
Lilán, borúsan minden énekel
S fogaim közt friss szavad leve herseg.
Megszólitom lelked, e törékeny
Álmot, melynek balga fényűzései
Segítenek, hogy a dús, kövér szenny
El ne öntse mindazt, mi életteli.
Egyik nap meddő órákkal hagy el:
Viaszosvásznad nem hoz ihletet,
Másnap egy villamos-élmény felel
A „minek?”-re. Kézlegyintve félretett
Könyvünk kacéran kelleti magát
Újra, s mi mégiscsak hiszünk a tollban,
Hogy hegyén a vigaszos dac felkiált:
Van szív, mely szókoszorúidtól dobban!
A képen olvasható szöveg forrása: http://mek.oszk.hu/01100/01112/01112.htm#165
